A nevedben is önmagad vagy?

„A magyar név megint szép lesz!” E Petőfitől kölcsönvett sorral indított kampányt a Via Nova 2012-ben azzal a céllal, hogy minél többen éljenek a törvény adta lehetőséggel, és használják magyarul vezeték- és keresztnevüket a személyi okmányaikban. A névváltoztatások ösztönzése érdekében azóta számos helyszínen és módon felhívtuk már a figyelmet a változtatás lehetőségére. Tájékoztató anyagokat osztogattunk közösségi rendezvényeken, könyvjutalomban részesítettük azokat, akik már magyarosították a nevüket, valamint különféle tartalmakkal jelentünk meg a legismertebb közösségi hálón, hogy rámutassunk arra, hogy aki magyar nemzetiségű, nyugodtan használhatja magyarul a nevét a hivatalos érintkezés során is. Sőt, az a természetes, ha így használja! Akcióink során többször tapasztaltuk ugyanis, hogy sokan még csak nem is hallottak arról, hogy elhagyható az „-ová” végződés, illetve hogy a Juraj lehet György, még a személyi igazolványban is. Anyanyelvén lehet igazán önmaga az ember, és ez vonatkozik a névre is! Erről szól a Via Nova újabb névmagyarosítási kampánya. Használd az anyanyelved, élj bátran a jogaiddal!
Bővebb információért kattints ide: www.ics.sk/nevmagyarositas