Csonka Ákos: Zselíz útja a tettek mezején

Bölcsész vagyok. Nem értek olyan mód a makroökonómiához vagy éppen az infrastruktúra-fejlesztéshez.

Beállítottságomat és szakterületemet tekintve a kultúra és a humán tárgyak világában mozgok otthonosabban. Ezekből is a történelmi látásmód az, ami igazán közel áll hozzám. Így a kulturális örökség mindig is kiemelten foglalkoztatott. Ezért igyekeztem mindig is tanítványaimnak olyan módon átadni a történelmi ismereteket, hogy az ne csak száraz tananyag, betűhalmaz legyen, hanem egy olyan kapocs, ami élményalapúan köt össze minket a múltunkkal.

Persze ez egy tipikusan olyan téma, amitől nem lesz olcsóbb a kenyér, de még csak a GDP sem szökken szárba, a kulturális értékek ugyanis anyagiakban nehezen kifejezhetőek. Máshogy reagál egy Ady-versre valaki, máshogy egy Munkácsy-képre, egy monumentális szoborra, egy harmonikus dalra, és így tovább. Elvontabb ez annál, minthogy eurósítani lehessen, hisz gondolatokat, érzéseket keltet bennük, ami messze elkerüli az anyagias világot.

Szülővárosom, Zselíz értékei pedig kiváltképp foglalkoztatnak, hisz e térség andalgó bölcsője ringatott, s táplált atmoszférájával cseperedésem során. Maradva a kaptafánál tehát mi sem volt számomra kézenfekvőbb, mint szűkebb pátriámnak a múltjával is foglalkozni. Diplomamunkámban is ennek a színes, gazdag világnak az oltárát térképeztem fel, és azóta is hobbiszinten kutatom az elődeink által ránk hagyott örökséget.

Éppen ezért határoztam el, hogy kulturális hagyatékunk olyan közkincs, ami mindenkit megillet, és nem csak könyvek, kiadványok hasábjain érdemes bemutatni őket. Számos múltunkat mesélő objektum van, aminek szóra bírása sajnos meghaladja (főként anyagi) képességeinket. Ilyen az Esterházy-kastély, a Szent Jakab-templom, vagy éppen a kisváros tovatűnt polgári arculata, jellege, hangulata... zamata.

Vannak viszont objektumok, olyan jelek a térben, melyek hű őrzői a múltnak s tehetünk is értük egy s mást. Ezen gondolat vezérelve tevékenykedünk erőnk teljében a neves Sacherok egykori szolgálati házán; ennek jegyében újítottuk fel a kínai negyed közepén található Zselízi Csoport-emlékművet, mely arról tanúskodik, hogy régészeti berkekben Zselíz világszinten jegyzett. Ezt azóta információs tábla is hirdeti a jóvoltunkból. És ugyanezen szempont miatt tűztük ki célul, hogy további két emlékművel gazdagítjuk a város értéktárát. Az egyik egy rég elfeledett, ám meglévő kopjafa felújítása és méltó helyre áthelyezése. Ez a kemping területén található, sajnos méltatlan körülmények közt, pedig a hajdan dicső néptánctalálkozó táborok emlékét őrzi 1989 óta...

De egy másik kopjafa állítása is készülőben van egykori alma materem, a zselízi alapiskola felkérésére. A tervek szerint ez az iskola térségébe lesz kihelyezve, hogy intő jelként figyelmeztesse a tanulókat múltunk, gyökereink tiszteletére, s a hozzájuk való rendületlen hűségre.

Nem utolsó sorban pedig egy hatalmas hiányosság pótlására is hitet tettünk. Zselíznek számos olyan jeles alakja, szülötte van, akire méltán büszkék lehetünk. Ilyen az Esterházy család, Franz Schubert, Edudard és Franz Sacher, vagy éppen Khrendl Antal. Legtöbbjük nevét szobor vagy emléktábla őrzi ugyan az utókor számára a profán térben is, ám van egy egyházi méltóság, ki legalább olyan jelentőséggel bír, mint a felsoroltak, mégsem emeltek szobrot személyének. Eddig. Ő nem más, mint Fischer-Colbrie Ágoston, ki zselízi szülöttként püspöki rangra emelkedett. Személye jelentőségéről korábban részletekbe menően is értekeztem, ezért most ebbe nem bocsátkozom. E tátongó űr viszont hamarosan pótlásra kerül, fényében, hogy egy felajánlásnak köszönhetően már el is készült a szobor, mely a Szent Jakab-templom előtt lesz felavatva a tavasz beálltával.

Ezen lendülettel haladunk tovább a tettek útján, mivel a Via Novánál mi a hangzatos ígéretek helyett a cselekvésben hiszünk! Tartsanak velünk!

Csonka Ákos