Focitorna, ügyességi játékok és csapatépítő a Via Nova tajti családi napján

Mintegy 500 ember részvételével Tajtin szervezte idei Családi Napját a Via Nova ICS, amelyen belül már harmadszor indult útjára a labda a Gömör-Nógrádi Összetartozás Kupáért, amelyet 2015-ben az ajnácskői csapat vihetett haza.

A futballtornán nyolc csapat (Almágy, Ajnácskő, Egyházasbást, Tajti, Balogfala, Fülek, Tajti és Sávoly) vett részt, s a vándorsereget végül Egyházasbást és Magyarhegymeg után a Via Nova focitornáin újoncnak számító Ajnácskő csapata nyerte Fülek előtt, míg a harmadik helyen Almágy végzett megelőzve Egyházasbást csapatát. Az ötödik helyen a címvédő Magyarhegymeg, a hatodik helyen pedig Sávoly egyre jobban összeszokott csapata végzett. Hetedik a szintén újonc és először együtt játszó balogfalvai csapat lett, míg az utolsó helyen a hazaiak végeztek.

A nap folyamán a foci mellett ügyességi versenyeket is szerveztek a fiataloknak, amelyet Almágy csapata nyert meg a serkeiek, az ajnácskőiek és a tajtiak előtt. A versenyeken kívül a gyerekeket két légvár, egy tranbulin és egy négykerekű várta a nap folyamán. A legnagyobb sikert mégis a Medves-Express járata (leánykori nevén kurinci turistavonat) aratta, amely az Ajnácskő–Almágy–Óbást–Egyházasbást–Vecseklő–Medveshidegkút–Tajti útvonalon szállította lelkes utasait.

Ahogy portálunknak Cziprusz Zoltán, a Via Nova ICS járási elnöke elmondta, a nap folyamán körülbelül ötszázan vettek részt a rendezvényen. ,,Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az idei családnapunk Tajtin, s még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Szeretnék nagy köszönetet mondani a Via Nova ICS Tajti Alapszervezetének a szervezésért, valamint Tajti község önkormányzatának a remek helyszín és technika biztosításáért. A tajti alapszervezetnek ez volt az első saját rendezvénye, és soha rosszabb kezdést, de meg kell említeni a környező ICS alapszervezetek összefogását is, akik szintén segítették a tajtiak munkáját” – árulta el Cziprusz, akitől megtudtuk még azt is, hogy a nap egy remek csapatépítővel zárult Egyházasbáston, a Pogányvár Panzióban, ahol a szervezet mintegy 100 tagja jött össze a régióból, akikkel megbeszélték a Via Nova ICS további működését a régióban.

jdj, gomorliap.sk