Gubík László: A Most-Híd nem az MKP ügye

Együtt vagy sehogy – így szólt a lecke 1848-ban. Érdekegyesítő politika, közteherviselés, közös felelősség. Erre épültek az áprilisi cikkelyek, ez jelentette a kezdetben kimondatlan, majd törvényekbe iktatott közmegegyezést és a modern politikai nemzet megteremtését.A lecke ma is így szól: együtt vagy sehogy! Nekünk az „együtt” tartalommal megtöltése a feladatunk, közös jövő ugyanis csak közös értékek mentén építhető. Nincs az a választási vagy választás utáni matematika, mely felmentene a közös célok megfogalmazásának felelőssége alól. Nem régi koalícióra van szükség, hanem egy új együttélésre.

Közösségünknek jófelékell tartania, és nem az a megoldás, hogy az iránytűt hozzábütyköljük a mostani irányhoz.Aspolupráca narancsahét éven át csak termék maradt, amelyre kereslet még akad, de csupán a bejáratott reklámarca miatt dobják a vevők a kosárba.Az együttműködés és a polgárosodás a Most-Híd által hirdetett formában megbukott. Amikor már ezen eszmékkel egy padsorban ül a jogfosztás helyeslése és a nyelvi diszkrimináció, akkor a végéhez közelít a történet. Gyarapodnak a politikai termék káros, ám törvényszerű mellékhatásai, és ezzel lassan az emberek is szembesülnek. Már nem hisznek benne, legfeljebb ideig-óráig még megszokásból megveszik, amíg nem találnak másikat, egy szebb csomagolásút.

Hétéves fennállása alatt a pártnak nem sikerült hidat képeznie a két nép között, sőt a Most ma már rászól a Hídra, hogy ne beszéljen magyarul. Nem sikerült a polgári értékrend terén példával elöl járnia, ellenben a magyarok egy részét odáig juttatta, hogy válasszák a Beneš-dekrétumok megerősítését. A párt politikai tevékenységének mélypontja pedig egyértelműen az, hogy egyáltalán felmerül a méltán hírhedt Szlovák Nemzeti Párttal közös kormányzás lehetősége. Korábban elképzelhetetlen volt az ilyesmi, ma kőkemény valóság. S hogy a három felsorolt dolog – az együttműködési, a polgárosodási és a politikai lecsúszás – látványosan egyszerre következik be, az nem véletlen, hanem rendszerhiba. Amikor egyiket sem lehet eltakarni, mert a takaró már sokkal kisebb, mint a baj, akkor onnan aligha vezet út felfelé.

A 2009 óta tartó megosztottság sok kárt okozott a felvidéki magyarságnak, és az MKP-nál már két pártelnöki székbe került, de a felelősségben egyelőre csak ez az oldal mer osztozni. A másik oldaltól is elvárható, hogy felvállalja a felelősséget a most már rendszerszinten jelentkező bajokért. Ez lenne az az alap, amely mentén le lehetne ülni egy asztalhoz, és lenne miről tárgyalni.Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy Bugár Béla lemondását követeljük, hiszen választói felhatalmazása erős, és ez a lépés csak őrá, választóira és pártjára tartozik. Közösségi szinten viszont nem lehet kiindulópont a választási program megtagadása és a magyar közösség érdekeivel ellentétes alkuk elfogadása. Ha a megújulási folyamatot azonnal, csípőből a helyzet utolsóként talpon lévő felelőséhez láncoljuk, akkor válik a fent leírt, elkerülhetetlen bukás az MKP ügyévé is. Mi nem engedhetjük meg magunknak az emberek félrevezetését.

A március 15-i ünnep most a megszokottnál többet üzen nekünk. A kiút az áldatlan felvidéki jelenből is a márciusi ifjak őszinteségével és a bátrakat övező tisztelettel van kikövezve. Fogalmazzuk meg terveinket, adjuk hozzájuk a lehetőség hitét, és meglátjuk, milyen sokan vagyunk valójában!

Gubík László