IGEN a fiataljainkra!

Az Európai Unió tagállamainak gazdasági körülményei és feltételei nagyon eltérőek, ezért az életszínvonalban is komoly különbségek vannak. Az életszínvonal javítása fontos, de összetett feladat. A megoldása viszont nem tűr halasztást, mert ha a fiatalok külföldre mennek dolgozni, akkor itthon lesz egyre nagyobb a baj.

A munkakereső fiatalok számára értelemszerűen a minél magasabb bér az egyik legfőbb szempont, ezért is mennek gyakran külföldre dolgozni. Dél-Szlovákiában kirívó a fiatalkori munkanélküliség: tanulmányaik befejezése után nem tudnak itthon érvényesülni. Ha azt akarjuk, hogy itthon építsék a jövőt, akkor jövőképet kell adni nekik!
Szlovákiában egyébként is elég magas a munkanélküliség, a fiatalok munkanélkülisége viszont az egyik legmagasabb az EU-ban – csaknem 35%. Az utóbbi öt évben ráadásul jelentősen romlott ez az arány. A fiatalok fele legalább 1 évig, sőt sokuk akár 2 évig munkanélküli. Nem állíthatjuk hát, hogy rendben mennek a dolgok.
A hazai béreket a gazdasági különbségek miatt nem lehet egyszerre a nyugat-európai szintre emelni, azonban van rá megoldás, hogy élhető körülményeket teremtsünk a fiatalok számára. A Via Nova olyan megoldásokat szorgalmaz, hogy akik a jövő zálogát jelentik, azok megkapják a kellő hátszelet. Ne munka nélkül várakozzanak, amikor sokat és jól tudnának dolgozni, és ne másokra szorulva tengődjenek, amikor a jövőjüket akarnák megalapozni!

A Via Nova ICS javaslatai:
Rugalmassá kell tenni a diákok tanulás melletti munkavégzését.
Az állam segítse a pályakezdők, illetve a fiatal alkalmazottak elhelyezkedését azzal, hogy egy évre átvállalja a munkáltató által a bérből fizetendő társadalombiztosítás terheit.
A fiatal vállalkozóknak az első három teljes gazdasági évükben ne kelljen jövedelemadót, illetve adólicencet fizetniük, továbbá a kormány kötelezze a munkaadókat, hogy az állam által átvállalt társadalombiztosítási összeg legalább felét fizessék ki béralapú jutalomként a fiatal alkalmazottaknak.
Az egyik legfontosabb intézkedésnek tartjuk a duális szakképzési rendszer minőségi módosítását. A rendszer lényege a jövőbeli munkáltatók és a szakközépiskolák együttműködése a tananyag kialakításában és az oktatási folyamat finanszírozásában. Igazodni kell az oktatásban a leendő munkáltatók követelményeihez, ugyanakkor a munkáltatók vegyék ki a részüket a szakemberképzésből! A tanulmányok befejezése után pedig a munkáltató biztosítsa a fiatalok alkalmazását! A feladat és a cél a jelenleg érvényben lévő rendszer minőségi alapokon történő módosítása.
A rendszer átalakítható olyanra, hogy a munkakereső fiatalok és a munkáltatók is jól járjanak vele, s ezzel együtt az ország magyarlakta része is talpra álljon gazdaságilag. Ehhez azonban olyan képviseletre van szükség, amely fontosnak tartja a felvidéki fiatalok itthoni boldogulását. A Via Nova igent mond rájuk.

Cziprusz Zoltán
a Via Nova Ifjúsági Csoport parlamenti listavezője