Szent István-nap Ipolyságon: a Felvidéken is merjünk álmodni

Ipolyságon is megemlékeztek az államalapító Szent Istvánról augusztus 23-án. A helyi római katolikus templom előtt kezdődött a Szent István-napi ünnepség. 

A templomparkban található Szent István szobornál a Musica Aurea Vegyeskar fellépésével vette kezdetét a megemlékezés. Majd Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke tartott ünnepi beszédet. „Egy álommal kezdődött, Emese azt álmodta, hogy fia születik, aki nagy dolgokat hajt végre, ez az, amiről az anyák álmodnak. Álmos új hazát keresett népének, ezt találták meg a Kárpát-medencében – kezdte ünnepi köszöntőjét Gubík László. 

Hozzátette: ezer éve szabad, független ország született Szent István által, aki nem években, hanem nemzedékekben gondolkodott. Felvázolta a magyar nemzet sorsfordító pillanatait, felidézte történelmünk neves eseményeit.

„Ezer év erőt adó nyugalmával mondjuk, kell, hogy újra legyen magyar álom. Szent István hitt benne, a magyar álommal a magyar jövőt alapozta meg. A szilárd központi hatalmat épített ki a pogány családi karizma helyén" – hangsúlyozta. Jelezte, Szent István reálpolitikus volt, kitűzött céljának rendelte alá a politikáját. Jelenre vonatkoztatva kifejtette, a jövőnk zálogát biztosítja az intézmény rendszerünk megteremtése, anyanyelvünk mindennapos használata, az anyanyelvi oktatás megtartása. „Legyünk méltók egyéni, közösségi és nemzeti szinten az augusztus 20-i győzelmi ünnephez. Szent István hagyatéka vezérlő csillag mindannyiunk számára. Szent István álma Magyarország volt, ez alapozta meg a jövőnket. Szent Istváni éleslátás mutat utat a felvidéki magyarságnak. Merjünk álmodni!" – summázta gondolatait Gubík László.

Az ünnepi beszédet követően a helyi magyar szervezetek és intézmények a tisztelet koszorúit helyezték el a szobor talapzatára.

Az ünnepség a városháza színháztermében folytatódott. Az ünneplő közösséget Fördős Attila Vác polgármestere is köszöntötte. Szónoklatában kitért az összefogás jelentőségére. Mint mondta, jelen helyzetünkben összesített erővel tudunk védekezni a migrációval szemben. Az augusztus 20-i ünnep közös, méltóságteljes ünnepünk – hangzott el a színházteremben.

A váci Dunakanyar Színház és Zanotta Art Egyesület előadásában A nagyrahivatott színművet adták elő. A színdarab a XVI. században csaknem római pápává lett érsek, Bakócz Tamás és Dózsa György történetét mesélte el, nagy drámai erővel.
További képek a megemlékezésről megtekinthető a Képgalériánkban ITT>>>. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei

Forrás: 
http://www.felvidek.ma/felvidek/regio/55728-szent-istvan-nap-ipolysagon-a-felvideken-is-merjunk-almodni